Már voltam Sao Miguel-szigeten, mindössze egy évvel a Covid előtt, 2018-ban. Azt terveztem, hogy visszamegyek valamikor 2025 tavaszán, mert nagyon hiányzott az a hely, de a barátom, Mafalda felhívott, és kért egy szívességet.
Mafalda egy félprofi macskás hölgy, Chá és Gin nevű vadállat tulajdonosa. Mafalda és barátja Filipe családjával is szerveztek egy kirándulást a Földközi-tengerre. Ami azt jelentette, hogy nem volt senki, aki gondoskodott volna a „gyerekekről”. Mivel az időjárás kivételesen jó volt, nem bántam, hogy egy kicsit előre hoztam az utamat, és „elvállaltam a munkát”.
Ezúttal egy új barátot vittem magammal. Viola volt az új kollégám a Boschnál, ahol akkoriban UX designer voltam. 10 napot töltöttünk együtt a szigeten, én még néhány napot maradtam, és hazafelé megálltam egy teljes napra Lisszabonban. Délután 5 körül hagytuk el Budapestet, 2-3 órát vártunk Lisszabonban a második járatunkra, és éjfél előtt érkeztünk meg, elalvás előtt eltöltöttünk egy kis időt Mafaldával és Filipével. Ők másnap reggel elmentek.
Megkaptuk a lakást, a két macskát és egy autót abból az időszakból, amikor Noé összegyűjtötte az állatokat, de tökéletes volt számunkra.
A szigeten töltött első napunkon tökéletes villásreggelit fogyasztottunk a Jardim Natural Food & Kávézóban, a kedvenc parkomban, a Jardim Botânico António Borgesben. A park tele volt csirkével és libákkal, és bárkihez közel mentek, hogy potenciális harapnivalót kapjanak.
Sétáltunk a parkban, megmutattam Violának a szigeten található „bevásárlóközpontot”, mivel az autóért tartottunk. Bevásároltunk egy kicsit, és megvettük a következő napokra szükséges dolgokat: főleg tésztát, sajtot és bort.
Felvettem egy kis Sinatrát, ő főzött egy finom vacsorát, mosolygósra ittuk magunkat lettünk és megismerkedtünk az „ügyfeleinkkel”:
Ügyfél 1, Chá:
Ügyfél 2, Gin:
( Chá teát jelent portugálul, Gin pedig gin, mint a szesz a gin-tonikban)
