Amikor 2018-ban megtettem a kis Portugália – Spanyolország – Olaszország utat, nem volt annyi eszem, hogy magammal vigyem a futócipőmet…
Most Sao Jorge szigetre megyünk, ami Pico-val szemben, hosszába helyezkedik el. A 246 négyzetkilométerre alig több, mint kilencezer ember jut.
Tehát ahogy ígértem, kicsit részletesebben is írok a Pico-ról, mivel, hogy volt szerencsém megmászni is.
Most épp szabadságon vagyok a „szabadságon” belül, ami annyit tesz, hogy kivételesen nem dolgozom, és eljöttem egy hétre Pico szigetére, ahol telefon/internet térerő is alig van, szerencsére.
Talán emlékszel még Márkus László híres jelenetére, ahol darabokra szed egy fotelt, mert nem érti, hogy mi kerül azon 7200 forintba. Az azori ananász is ilyen.
A hostel-élet egyik előnye az olcsóságon túl, hogy remek emberekkel lehet összeismerkedni. Akik ilyen helyen szállnak meg, általában nyitott, pozitív emberek; keresik egymás társaságát, és szinte rögtön megbíznak egymásban. Tehát olyanok, akiket otthon lepkehálóval kellene összeszedni, hogy legyen belőlük mondjuk száz…
A hely, amiért idejöttem a „Miradouro da Boca do Inferno” érthetetlen nevet viseli, amit „Kilátó a Pokol szájából”-nak lehet fordítani. Ezen csak azért ütközik meg az ember, mert ez a világ egyik legszebb helye.
Most épp Sao Miguel sziget nyugati partján vagyunk, ahol egy öbölben lehet úszkálni a meleg vízben.
A delfin- és bálnalesés nem sikerült valami fényesen, leginkább mert egy elég szürke napot sikerült kiválasztani. Ha másra nem, arra jó, hogy az ember lássa a szigetet kicsit messzebbről.