A kikötő városhoz közelebbi részén semmilyen tábla, jelzés, állomás vagy várószoba nincs. Nyitva hagyott kompok mellett sétáltam el a kikötő ellenkező végéig, ahol két ügyeletes valakit megkérdeztem, hogy merre van az arra. Éjfélre megtaláltam az állomást, ahol már kb. 40 ember várokozott. Itt is be kell csekkolni, mint a reptéren, kapsz egy papír jegyet, de a csomagjaidat nem nézik át.

Sokáig nem történt semmi, majd egyszer csak még egy gyors útlevélellenőrzés után kitereltek mindenkit a kikötőbe, ahol összesen 2 aprócska hajó állt, és egy akkora komp, mint amivel a szigetre érkeztem, de nincs kivilágítva egyik sem. Gondoltam biztos elaludt a kapitány, mert már fel órája ott állunk és csak egy-két egyenruhás görög futkos kocsival. Lassan megjelenik egy kivilágított hatalmas hajó, és miután rákérdeztem, kiderült, hogy erre vártunk. Nagyon lassan jön, már majdnem hajnal kettő van. Komótosan kinyílik a hajó szája, amiben hatalmas kamionok is vannak. Minket a bal oldalon, kocsikat a jobb oldalon betessékelnek.

Jegyellenőrzés után két egymást követő mozgólépcsőn át fel vezetnek mindkét a legalsó utas szintre, majd közlik, hogy nekünk legfelül van a helyünk. Pontosabban, nincs kimondott helyünk, csak emeletünk. Nagyon kevés, kb. kétezer ember utazik egy akkora, 9 emeletes hajón, ahol én már a 15481-es széken aludtam. Aludtam volna, de nem tudtam. Reggel 4-ig megnéztem iPadról az “Up in the Air” című filmet. Közben egy angol hölggyel elmentünk WC-t vadászni, mert a mi emeletünkön levőket mind bezárták; vissza kellett menni a középső, éttermes szintre.

Az egésznek egy elég elcseszett hangulata volt. Mindenhol üres székek, százasával, néhol kupacokban embercsoportok, különböző pozícióban aludva.

Akik tudták, hogy mit csinálnak, már saját kis jógamatraccal jöttek, mert tudták, hogy a földön fognak aludni, akik nem, azok különböző jóga pozíciókban próbálkoztak az amúgy elég kényelmes fotelekben. De én is inkább a földet választottam, amin padlószőnyeg volt. Azt hittem, hogy meg tudok nézni még egy filmet, de már nem ment végig. Mivel a hátizsákomban tulajdonképp tökéletes kis párna méretű, így “sikerült” két órát aludtam.

Fél hétkor keltem a nappal együtt. Kimentem a dokkra, ahol kellemes, langyos szél üvöltött a napfelkeltéhez.

Én már szerettem volna egy rendeset vécézni, de mindegyik gusztustalan volt, csak úgy, mint bárhol máshol Görögországban, ha nem a hoteledről van szó.

Kiszállás után, amilyen gyorsan csak lehetett, be akartam érni az Bariban lefoglalt szállásomra. Tudtam, hogy korán érkeztem, és nem tudom meg átvenni a szobámat, de vécét sem engedtek használni. A recepciós hölgy csak annyit tudott mondani, hogy keressek egy éttermet, vagy bárt; illetve ígéretet tett, hogy amint kész a szobám, üzen nekem telefonon.

Így elindultam a már 30 fokos hőségben, de nem találtam semmi olyan helyet, ahol szívesen ennek is, és le is tudok pihenni, és nem lesz nevetségesen drága. Mert, mint kiderült a belváros legdrágább utcájához vagyunk közel. Minden van, ami nem kell. Gucci, Luis Vuitton és minden, ami nem kell, az nyitva, egyszerű kis kajáldák még zárva.

Bementem egy boltba, venni hideg innivalót és ki ültem egy parkba. Majd eszembe jutott, hogy szinte mindent megettem; ha most bemegyek a szobámba, és alszok vagy tizenkét órát, éjfél fogok felébredni, amikor megint minden zárva a lesz. Így kerestem a szálláshoz közelebbi boltot, és megint bevásároltam, és megint egy templom árnyékos lépcsőjén végeztem.

Délután egy előtt már jött az üzenet, hogy kész a szobám. A nő felvezetett, és amikor megláttam a bejárati ajtót, volt egy olyan érzésem, hogy ebből még baj lesz. Az ajtó kb. a vállamig ért. A szoba nem volt több tíz négyzetméternél, egy kis ablaka volt, és a plafon a fejem felett két arasszal kezdődött, és a sarkok felé tovább csökkent. Nem volt erőm felháborodni sem és mondjuk aranyosan volt berendezve.

Nagyon gyorsan lezuhanyoztam, és aludtam. Két óra múlva valamiért felébredtem, és életemben először pánikrohamot kaptam a klausztrofóbiától. Csak néztem ebben a tulajdonképp ablaktalan szobában az alacsony plafont, és úgy éreztem, hogy biztos, hogy itt nem fogok többet pihenni és aludni; akár az is jobb, ha hazamegyek, mert aznap is lett volna közvetlen gép Budapestre.

Közben a recepción egy férfi váltotta a nőt, és idegesen elmondtam neki, hogy mi van, és ha esetleg nincs egy másik szobájuk, akkor én inkább mindent hátrahagyva elmegyek. Elment telefonálni egyet, és kaptam egy másik szobát. Mind kiderült a hotelhez tartozik egy másik épület is, 11 számmal odébb, ahol “normális” szobák vannak. Az első épületnél volt egy olyan érzésem, hogy minden szoba hasonlóan apró.

Természetesen mondtak, hogy ez a szoba 30 euróval drágább lenne, de ebben a helyzetben megkapom; és amiatt is, hogy ebben a szobában nincs internet. Persze én borzasztó hálás voltam, leginkább mert meg mindig tudtam volna aludni egy jót, de nem akartam mondani nekik, hogy az eredeti, 342 eurós ár a másik aprócska szobára a 3 éjszakára egy kicsit sok.

De szép lassan lenyugodtan, jól elvoltam internet nélkül is, és aludtam majdnem 11 órát.

Nyolcadik nap, július 1 szombat, Korfu

Tizedik nap, július 3, hétfő, Bari – Első rész