Publikálva:

Első nap, június 23., hétfő, Athén, Athéni Numizmatikai Múzeum

Hol is járunk most?
Útvonal: Budapest - Athén - Athén

Athénban már jártam pár éve, és elég hamar beugrott, hogy hol kell metróra szállni. Több, mint egy óra és tizenhat megálló után bukkantam ki a földből a 31 fokos, de elég szeles nyárba. Termesztésen a város semmit nem változott, és a környék is ugyan az; a régi szállástól pár utcasarokra volt ez a hotel is.

Egy egyszerű, három csillagos hotelben vettem ki szobát. A szoba kicsi, de igényes, és csak pár percig pánikoltam azon, hogy a szobában 28 fok van, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy kell bekapcsolni a légkondicionálót. Lezuhanyoztam, és megvettem másnap reggelre a komp jegyet, ami drágább, mint a repülőgép jegy Athénba.

Egy szendvics és narancslé után elsétáltam az Athéni Numizmatikai Múzeumba, ami egy aranyos kis két emeletes épület; korok, területek és témakörök szerint rendezett érmékkel. Az uralkodók képével ékesített pénzérmék helyett nekem legjobban az állatokat ábrázoló érmék tetszettek.

A bagoly Athéné baglya – konkrétan az „Athene noctua”, azaz kis bagoly faj – kiemelkedő szimbólum a görög és római mitológiában, amelyet a bölcsességgel, a tudással és a védelemmel társítanak, Kr. e. 449)

Az Éjinai (Aegina) teknős érmét Athéntól körülbelül 24 kilométerre délkeletre, Aegina görög szigetén verték. Ezek Görögország legkorábbi érméi közé tartoztak, Kr. e. 550–431 körül keletkeztek.

A legnagyobb kedvenc a kis nyolckarú aranyos Eretriából, Kr. e. 500–465. Legszívesebben én is polipban számláznék az ügyfeleimnek…

Nagyon kellett nevetnem, amikor az egyik falon dekorációnak ott volt gyerekkorom egy darabkája. (Annak, aki nem ismeri, ez egy fém persely. A kutyus nyelvére helyezett érmét egy gomb megnyomására megeszi.)