Egy kis harapnivalóval és itallal elsétáltam az Athéni Nemzeti Kertbe, és a hűsben meguzsonnáztam. Ez egy botanikus kert különböző fákkal, pár mesterséges tavacskával, amiben ludak…

Egy kis harapnivalóval és itallal elsétáltam az Athéni Nemzeti Kertbe, és a hűsben meguzsonnáztam. Ez egy botanikus kert különböző fákkal, pár mesterséges tavacskával, amiben ludak…

Athénban már jártam pár éve, és elég hamar beugrott, hogy hol kell metróra szállni. Több, mint egy óra és tizenhat megálló után bukkantam ki a…

A kikötő városhoz közelebbi részén semmilyen tábla, jelzés, állomás vagy várószoba nincs. Nyitva hagyott kompok mellett sétáltam el a kikötő ellenkező végéig, ahol két ügyeletes…

Nem sikerült rendesen aludni, hangoskodó turisták érkeztek hajnal 1-kor, és ahelyett, hogy a saját mérgemben forgolódjak, elmentem futni.

Összesen 13 kilométert mentem, mire elfáradtam, és bevásárlás után visszajöttem a szállásra.

Korfu város óvárosi része lehetne bárhol Olaszországban is.

A szállásának egyetlen rossz tulajdonsága van, mégpedig, hogy nagyon közel van a reptérhez. Azt hittem éjfél után már nem lesz gép, de hajnal fel háromkor…

Délután négy órára értünk a tengerhez, és fél ötkor indult a következő komp, ami két óra alatt ért Korfuba.

Jól aludtam, így korán is keltem, és reggel 8-kor már indulásra készen álltam.

Reggel 6-kor arra ébredtem, hogy csak 18 fok van és “hideg” szél fúj, tehát elmentem futni.

Az erdőn keresztül sétálva megmutatták a sziklalakó remeték barlangjai is.

Következő állomás a Szűz Mária mennybemenetele templom volt.

A hotelszoba elfoglalása után, egy rövid kavarodás után megvettem a buszjegyet a csütörtöki útra, Korfuba, de csak a feléig.

Reggel elaludtam, de nem volt vészes; hatkor el tudtam indulni a vonatállomásra.

Reggel 4-kor keltem, ami a szervezetemnek a magyar idő szerint hajnal 3 volt.
