Bőséges reggeli és a kijelentkezés után elindultunk vissza, északnak. Amerre a szem ellát, hatalmas tengeri fenyők állnak, brokkoli formájú, zömök lombozatukkal. Újra felbukkannak a tehetek és a gólyák.
Lisszabon elött 45km-re lévő Setúbal-ban kávéztunk egyet, aminek nagyon hangulatos belvárosa van. A tágas tereket szűk sétáló-utcák kötik össze, mindenhol hangulatos éttermek és az elmaradhatatlan színes csempék a házfalakon.
Lisszabon és Porto után az ország egyik legnagyobb kikötője, lakossága meghaladja a 120 ezer főt.
Mafalda rendkívül büszke portugál kulturális örökségére:
Itt ejtettem meg az elmaradt és „szükséges” karkötővásárlást. Általában kézműves vásárban szeretem megvenni az ilyet, ahol megismerhetem az eladót, aki csinálja, és nem egy Kínában előre becsomagolt, semmitmondó dolgot veszek. Porto Covo-ban is ezért hiúsult meg a vásárlás. Setúbal-ban viszont találtunk egy aranyos boltot, ahol mindent a tulajdonos csinál. Beszélgettünk vele, és természetesen eljutottunk az „és ti hová valósiak vagytok” kérdésig is, majd, amikor elmondom, hogy magyar vagyok, visszakapom a kérdést, hogy „ez most komoly?” A tulajdonos egy magyar nő, aki 5 éve költözött ide Amerikából, és nyitott boltot. Nem találkozik sok magyarral, így elbeszélgettünk, amíg én „kifosztottam” a boltot.
Mafalda szüleinél ebédeltünk, majd visszavittük a bérelt autót a reptérre, ahol találkoztunk Mafalda párjával, Filipe-el, aki az Azori szigetéről jött, hogy utána ők ketten egy esküvőn vehessenek részt.
Itt búcsúztunk el egymástól és ért véget ez a kalandos kirándulás.
