A repülőgép fél órás késéssel indult, de az út csak másfél óra volt. Már otthon is javult az idő, de itt még pár fokkal melegebb van, és a reggelek nem lesznek olyan hűvösek. Nápoly valóban Olaszország legkoszosabb, legbüdösebb és leghangosabb városa lehet. A szállásra érkezés után elmentem sétálni egyet.
Megtaláltam a híres pizzériát (L’Antica Pizzeria da Michele) az Eat Pray Love filmből, ahol egy a világ legfinomabb pizzáját sütik.
Giovanni és Dario, a tandemcsere ikreim eredetileg Nápolyból származnak. Nem tudom elképzelni. Nem tudom elképzelni a félénk, szorgalmas, szimpatikus Giovannit fiatal fiúként a – és nem használom félvállról a szót – csőcselék között.
De ő nápolyi, ez nem kérdés, mert mielőtt elhagytam Rómát, megadta nekem egy nápolyi pizzéria nevét, amit ki kellett próbálnom, mert Giovanni tájékoztatott, hogy Nápolyban a legjobb pizzát árulják. Ezt rendkívül izgalmas lehetőségnek találtam, tekintettel arra, hogy Olaszország legjobb pizzája Nápolyból származik, és a világ legjobb pizzája Olaszországból származik, ami azt jelenti, hogy ennek a pizzériának … Szinte túl babonás vagyok ahhoz, hogy ezt mondjam… A legjobb pizza a világon?
Giovanni olyan komolyan és intenzíven adta tovább a hely nevét, hogy szinte úgy éreztem, hogy egy titkos társaságba kerülök. A tenyerembe nyomta a címet, és a legnagyobb magabiztossággal azt mondta: „Kérem, menjen ebbe a pizzériába. Rendelje meg a margherita pizzát dupla mozzarellával. Ha nem eszed meg ezt a pizzát, amikor Nápolyban vagy, kérlek, hazudj nekem később, és mondd el, hogy megtetted.”
Olyan sor volt, hogy inkább a szemközti pizzériában ettem, és az is nagyon jó volt. Után egy cukrászdában találtam pisztáciás, csokoládés és kávés jégkrém-kockákat. Eddig azt hittem nem szeretem a kávét…
Hazafelé vettem egy kis kaját másnapra, mert vonattal megyek Pompei-be.
