Róma a 170 napos út utolsó állomása, és tökéletes befejezése. A városról lehetne jó pár rosszat írni, úgy, mint két metróvonal, rengeteg turista, és nem is annyira tiszta, viszont minden annyira autentikus, igaz, és romantikus, hogy az mindent visz.
A város még esőben is tökéletes; fényképezőgéppel a kézben nem lehet unatkozni.
Ez a kedvenc helyem, a Castel Sant’Angelo,
ez pedig a kilátás a tetejéről a Vatikán felé….
…és a belváros felé.
A képek végére hagytam két érdekes történetet. Az első: itt láthatod a világ legérdekesebb kulcslyukát nappal (internetes kép):
és éjjel:
Ez a római Málta lovagrend követségének épülete. És hogy miért érdekes a kulcslyuk? Mivel a kert hivatalosan máltai felségterület, egy kulcslyukon keresztül három országot látsz: Olaszországot, Máltát és a Vatikánt (mivel az is egy külön államnak számít).
A másik történet pedig egy optikai illúzió, ami sajnos csak autóban ülve érzékelhető. Nekem volt szerencsém megtapasztalni, mert a hostel tulajdonosa elvitt párunkat éjszakai körútra, és ő mutatta meg. És tényleg felfoghatatlan: a Szent Péter Bazilika kupolája ebben az utcában a kocsival távolodva nem egyre kisebb lesz, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb!
És végül levezetőnek egy kis romantika a kedvenc helyem tövéből: