A repülőút Lisszabonból kevesebb, mint három óra. Csak a reptéren vettem észre, hogy olyan géppel megyek, ami leszállás után a kanadai Torontóba megy. Ez nem is csoda; amerikaiak is szívesen jönnek ide, sőt nyugdíj után le is telepednek, mert félúton vagyunk Amerika és Európa között. A szigetnek saját légitársasága is van, a logója egy, az óceánból kivillanó bálnafarok.
Akárcsak Máltánál, itt is csak leszállás előtt pár perccel lehet látni a fő szigetet, San Miguel-t.
A reptértől a város nyugati csücske, ahol a szállás is van, 3km, tehát az szépen legyalogoltam.
A várost 1450 körül alapították, és kevesebb, mint hetvenezren lakják. Az összhatás olyan, mintha egy makettasztalon sétálna az ember. Minden pici, aranyos, és tiszta.
A két nagyobb, a parttal párhuzamos főutat szűk keresztutcák metszik.
A templomok, mind a gyarmatosítás idejét idézik.
Akárcsak Lisszabonban, itt is van jó pár graffiti, de azért kevesebb.
A házak nagy része, elég egyszerű. Az ajtó általában középen, jobbra-balra egy kis ablak, esetleg az ajtó felett egy szent kép, 6-8 csempéből kirakva.
A módosabb házak mind makulátlanok.
A főtéren van egy mikro-könyvtár: egy fehérre festett telefonfülke az egész.
Modernebb épületek csak a parton vannak, illetve most épülnek külvárosi lakóparkok.